A centramo projekt

Az Európai Bizottság a Versenyképesség és Innovációs Keretprogramból (CIP) támogatta a 2011 decemberében útjára indult, CENTRAMO Kiválósági Hálózat – Klasztermenedzsment Képzés és Klaszter Mobilitás projektet.

A 6 projektpartner részvételével konzorciumi formában megvalósult együttműködés fő céljai a klaszter szerveződések alapjául szolgáló klaszter menedzsment szervezetek illetve maguk a menedzserek képességeinek fejlesztése, növelése volt.

A projekt fő elemét két képzési program jelentette:

 

1. Klasztermenedzsment benchmark

 

- az Európai Bizottság által elfogadott egységes klaszter értékelési módszertan alapján a konzorciumi partnerek által delegált, összesen 12 szakértő egyhetes képzési programon vett részt, majd az elsajátított módszertan alapján a szakértők saját országukban megadott számú klasztert értékeltek és elemeztek;

- a klaszter felmérések során feltárt hiányosságok javítására tematikus partnertalálkozók kerültek megszervezésre a partner országokban;

- a felmérést sikerrel teljesítő klaszterek számára lehetőség nyílt az Európai Bizottság által támogatott kezdeményezésekben történő részvételre, például csatlakozási lehetőség az Európai Klasztermenedzserek Klubjához.

 

2. Klasztermenedzsment képzés

 

- ezen projektrész keretében a konzorciumi partnerek által delegált 6 szakértő részt vett egy több hetes nemzetközi képzésen, melyet az Európai Bizottság által elfogadott szakértők tartottak;

- a képzés sikeres elvégzése után, az azon résztvevő delegáltak jogosulttá váltak az elsajátított módszertan alapján a saját országukban klasztermenedzserek részére szóló tréningek megtartására.

 

A Centramo projekt résztvevői

 

1. MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. - Magyarország, mint konzorciumvezető

2. Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség - Szlovákia

3. CzechInvest – Befektetés és Üzletfejlesztési Ügynökség - Csehország

4. Horvát Vállalkozásfejlesztési és Ipari Minisztérium - Horvátország

5. Izmíri Fejlesztési Ügynökség - Törökország

6. Lengyel Gazdasági Minisztérium - Lengyelország

 

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásában a Versenyképesség és Innováció Keretprogramon belül az Európai Klaszter Kiválóság Kezdeményezés alatt valósul meg, és 2011. december 1-től 2013. november 30-ig tart.